2013. november 3., vasárnap

6. rész - Próba, szerencse

 Param-pam-pam-pam. Megérkezett az új rész. Nagyon sokat gondolkoztam, hogy folytassam-e vagy sem, mivel egyre kevesebben vagytok. 22 feliratkozóm volt, most pedig 19. Nem tudom miért. Sajnálom, ha hibáztam. Megmondtam, kérlek szóljatok, bármi van. Kommenteket már alig kapok.. DE újra eszembe jutott az, hogy vannak itt olyanok is még, akiket érdekel. Vagy nem? Köszönöm NEKTEK! Főleg Évának, neki köszönhetően, volt erőm folytatni... Remélem azért növekedni fog a feliratkozóknak és a kommenteknek a száma. Vagy nem?  ÉÉS AKKOR : 




- Tudom, hogy nehéz, viszont.. Alex! Választanod kell..  
- Betty, én nem tudom mi van velem. Patrick nem ezt érdemli. Ő hamarabb próbálkozott. Nem mondhatom azt, hogy most találkoztam egy másik sráccal, aki azonnal elrabolta a szívem. Igen, aranyos Peti, de nem. Nem tehetem ezt. Betty, menjünk haza. Kérlek!!
- Alex, biztos vagy te ebben? Ha ezt szeretnéd, akkor menjünk. Csak várj egy kicsit. El kell búcsúznom Tomitól. - mondtam, majd egy nagyot sóhajtottam
- Igaz. Tényleg! Betty, miattam nem muszáj elfelejtened őt. Ti még találkozhattok, beszélgethettek. Akár össze is jöhettek. Nem gond. 

Tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Tomi legjobb barátja Peti. Nem lett volna igazságos. Tudtam mit kell tennem. Megbeszéltem Tomival, hogy csináljunk úgy, mintha semmi nem történt volna. Mintha nem is ismernénk egymást.A fiúk most biztosan őrültnek gondolnak, de nem érdekel.
Alexért mindent.

Elbúcsúztunk a fiúktól, majd elindultunk hazafelé. Azt ki nem hagyhatom, hogy mint mindig a McDonald's ajtaját, nem toltam, hanem húztam. Na mindegy.  A szőke barátnőm sem maradhat ki, szinte neki ment egy oszlopnak. Tartottuk a formáinkat. Hazafelé még beugrottunk néhány ruhás boltba, ahonnan vettünk egy "pár" új cuccot. Nagyon-nagyon tetszenek. Főleg a One Directionos belebújósaink és a fekete szegecses cipőm. Nem is untatok tovább senkit. Egyszerűen szépek és kész. Bevásárlás után végre hazaértünk. Ekkor következett az a pillanat, amikor hallottam, hogy anya lassan leindul a lépcsőn. Bezzeg akkor rögtön eszembe jutott, hogy elfelejtettünk valamit. Megragadtam Alex karját, majd kirohantunk az ajtón, át  az úton, majd be a kisboltba. Gyorsan megvettük anyunak az ígért Nutellát, majd egy kicsit lenyugodva, vissza sétáltunk a házig. Vicces volt, főleg, hogy a szomszéd néni megállt az ültetéssel és minket figyelt. A legviccesebb viszont, mikor Alex meglátta, hogy a néni papucsa, egy nagy piros kutya volt, a haja pedig felállt. Alig bírtam visszatartani a röhögésemet. Mikor újra beléptünk az ajtón, levettük a cipőinket, majd bementünk a konyhába. 

- Vettetek Nutellát? - kérdezte anya 

Ennyi kellett. Úgy kitört belőlünk a nevetés. Hogy miért? Na ezt sosem fogjuk megtudni. Van mikor a semmin nevetünk. Van mikor egymáson.Egyszerűen csak ilyenek vagyunk.

- Igen. Ve-vettünk. Tessék. - adtam át neki nagy nehezen
- Köszönöm. Hamarosan kész is a palacsinta, addig ebédeljetek meg normálisan. 
- Anya. Mekiben voltunk, már ettünk. Nem vagyunk éhesek. Legalábbis én nem. Te? - kérdeztem 
- Nem, én sem. - válaszolta Alex
- Jól van akkor. Majd szólok, ha kész a palacsinta. Abból esztek. Igaz? 
- AHAAAAAAAA! - kiabáltuk egyszerre, majd felrohantunk a lépcsőn

Alex szinte kitörte az ajtómat, úgy berohant, majd felugrott az ágyra. Én is ugyanezt tettem. Felültem mellé. Láttam rajta, hogy nagyon nincs jól. Mondjuk a helyébe én sem lennék jobban. Két fiú között kell válasszon. Vagyis mostmár nem. Már nem. Döntött. Patrick-ot szeretné, nem? Mi lesz, ha Peti nem adja fel? Mi lesz, ha újra felkeresi Alexet? Ez így nagyon nem jó. Megkérdeztem volna tőle, hogy hogy van, de tudtam a választ, ezért inkább, csak néma csöndben ültem mellette és vártam. Szerintem ez a legjobb megoldás. Vagy nem? 

- Alex! Nyugi! Rossz téged így látni! Szard már le őket! Tudom, nem könnyű, de ha erős vagy, sikerül. Már pedig sikerülni fog! Petit felejtsd el. Aranyos, kedves, de nem hozzád való. Ki tudja, hány lánnyal teszi ugyanezt? Tudod jól, őszinte vagyok, még ha meg is bántalak, de ez van. Peti nem érdemel meg téged. Míg ott van Patrick. Patrick szeret téged! Bebizonyította. Nem hagyhatod őt cserben. Te is szereted Őt! Nem? 

Alex nem mondott semmit. Láttam ahogyan legördül egy, majd egyre több könnycsepp az arcáról. Majd hírtelen sírva fakadt és magához húzott. Istenem! Utálom ezt! A legjobb barátnőm egy nyomorul fiúért sír? Miért? Ez nem igazságos! Ő nem ezt érdemli. Nehogy már egy fiú miatt. Egy fiú! Egy barom! Bocsánat a beszédemért, de elegem van! Alex folyton miattuk szenved! Miért nem lehet egyszer, csak egyszer neki is szerencséje?! Nem mondtam semmit neki, csak szorosan öleltem, de biztos tudta, hogy mit gondolok.  
Hirtelen eszembe jutott, talán mivel tudnám egy picit is jobb kedvre deríteni. Nem szerettem volna, ha megint fiúk miatt szomorkodna. Na nehogy már! Megkerestem azt a dolgot, amit már évek óta nem láttam, nem fogtam a kezemben. Mindig is meg szerettem volna neki mutatni, de nem láttam értelmét. Úgy gondoltam hülyeség, nem érdekelné. Viszont most.. Próba, szerencse..!




Remélem tetszett nektek. Szerintem nagyon unalmas lett, de valahogy már semmi kedvem semmihez. Ez az igazság. Az életem egy nagy darab... nem. Hagyjuk inkább. Örülök, hogy ha tetszett és elolvastátok. Nagy kérés lenne, ha megkérnélek titeket, hogy kommenteljetek és iratkozzatok fel? Előre is nagyon szépen köszönöm!!! Szeretlek titeket, kedves olvasóim!!! Köszönök nektek mindent!!! Tényleg!!! :* 

2013. augusztus 18., vasárnap

5. rész - Választanod kell

Most az egyszer nem szeretném tovább húzni a szót, hiszen nem is tudnám. Kifogytam. Egyszerűen lefagytam mikor megpillantottam, hogy 19 ( !!! ) olvasóm és 5 kommentem van! Köszönöm. Köszönöm mindenkinek! Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de rengeteget töprengtem azon, hogy akkor most folytassam-e vagy sem, de sokak tanácsára elhatároztam, hogy nem érdekel hányan nem olvassák, addig ameddig tudom, hogy vannak akik igen, és szeretik. Na hát akkor, kezdjük is... :* 





- Anya! Mióta nézed? - kérdeztem, miközben elvettem a müzlis dobozt, és figyeltem ahogyan a darabkák a tálamban kötnek ki 
- Nemrég kezdődött, nyugi. - nevetett fel 
- Na, akkor jó! - vigyorogtam a TV-t bámulva 

 Igaz, hogy a műzlidarabok sikeresen a tálamba kerültek, de a tejet újra mellé öntöttem. Igen, sikerült újra egy nagy tócsát csinálnom az asztal közepére. Szerintem már senki nem lepődött meg ezen. Anya a kezembe nyomta a törlőkendőt, majd lassan feltöröltem. Alex már nagyban ette a reggelijét, mikor elnevette magát, és megcsinálta helyettem is a kajámat. Szerinte így volt a legbiztonságosabb. Anya csak nevetett. Rajtam-e vagy a filmen, fogalmam sincs. Lassan sikerült mindenkinek megreggeliznie, majd elpakoltunk az asztalról. Kivettem a hűtőből egy-egy banánt, majd egy puszit adtam anya arcára, és felszaladtunk a szobába. Alex szó nélkül kikapta a kezemből a gyümölcsöt, és rögtön enni kezdte. Erre csak hangosan felnevettem, már megszoktam. Felültünk az ágyra, és törökülésben ettük meg azt. Vicces volt, mivel Alexnek letört a fele, és a párnámon landolt. Semmi baj. 
 Miután befejeztük, kidobtuk a szemetesbe a héját, és gyorsan kifeküdtünk az ágyon. Átbeszéltük az egész tegnapi estét, és elhatároztuk, hogy ami ott történt, szépen elfelejtjük. Mintha meg sem történt volna. Ezek után, hirtelen, tovább kezdtem faggatni Patrick-al kapcsolatban. Egy órán keresztül újra sikerült neki, csakis róla áradoznia. Ahogyan mesélt, csak jót tudtam kivenni belőle. Nem lehet egy rossz természetű ember..szerintem. Viszont idővel biztosan kiderül. Miután Alex befejezte a mesélést támadt egy ötletem. Így is egész nap a szobánkban kuksoltunk. Rég nem voltunk kint, úgy igazából. Elhatároztam, hogy ez a nap egy 'tökéletes csajos nap' lesz!

- Alex, mit szólnál ha sétálnánk egyet, vagy akár beülnénk a McDonald's-ba? Talán vásárolhatnánk is. Szóval egy csajos napra gondoltam, amúgy is régen kapcsolódtunk úgy ki.. - mosolyogtam rá
- Szerintem nagyon jó ötlet. Megyek és kiválasztok valamit. Te mibe jössz? - állt fel az ágyról
- Még nem tudom, valami elegánsra, de mégsem túl kihívóra gondoltam. És te? - gondolkodtam

 Alexnek sosem volt a kedvence a magassarkú. Így inkább valami klassz tenisz cipőt, farmert és pólót vett fel. Fantasztikus ízlése van. Igaz, eltérő az enyémtől, mégis jó. Olyan egyszerű, de nagyszerű. Az én stílusom viszont érdekes. Nyolcadik osztályban változott meg. Azóta is, még mindig a kedvenceim a masnis, és a pöttyös cuccok. Ezt mindenki tudja már. Alexnél is ugyanez a helyzet a Brit zászlós cuccokkal.
 Nem sok idő elteltével Alex olyat kiabált, hogy azt hittem betörik az ablak. Egy pingvin volt a kádban. Ezért ijedt meg ennyire. Várjunk csak egy pingvin ( ? ). Nem hiszem el! A húgom haza hozta már megint. Ez már nem normális dolog. A húgomnak szokása, hogy titokban behoz néhány állatot, a mellettünk levő állatkertből. Hogy hogyan? Ne kérdezzétek! Utoljára egy kis majom ugrált a hűtő tetején. Szerinte annyira "cukiii". Viszont ez a pingvines dolog kicsit durva. Gyorsan szóltam apunak, aki kihívta az állatkertben dolgozó embereket, így néhány perc múlva meg is érkeztek, és kivitték a kádban levő pingvint. Alex-el csak bámultunk, majd a semmiből ránk tört a röhögőgörcs. Később viszont eszembe jutott, hogy nekünk készülődnünk kell. Ez volt életünk leggyorsabb elkészülése. Pontosan két óra alatt, teljesen készen álltunk az indulásra. Alex mint mindig ma is tiszta "cool" cuccokban állt meg előttem.
Nem tagadom, ő az én másodlagos húgom. Csodálatos.

Tudom, hogy azt mondtam elegánsabb ruhát vennék fel, de, aztán elgondolkodtam azon, hogy minek is? Mostanában igaz, hogy odavagyok a ruhákért és a magassarkúért, de ez nem én vagyok. Sportos cuccokban szoktam általában lenni. Alex is kényelmesen felöltözött, mégis fantasztikusan mutat. Szürke convers cipő, rövidnadrág, Brit zászlós póló, táska és még sorolhatnám. Egyszóval nagyon klassz. Hamar megkerestem a  Vans cipőm, emlékszem nemrég kaptam Alex-től születésnapomra. Igen, a Vans az egyik kedvenc cipő márkám. Tökéletesen ismer. Na de, nem szeretnék erről is újra, egy egészt regényt írni. Végül ennél döntöttem. Szerintem nekem tökéletes. ->

Már az ajtóban álltunk, indulásra készen, mikor anya rohant utánunk és megkért, hogy vegyünk neki nutellát, mivel palacsinta lesz estére. Gondoltam magamban, 'ennél jobb már nem is lehet'. Lassan kisétáltunk. Az út szélén megálltunk, majd elgondolkodtunk, merre is menjünk előbb. Alex hirtelen megragadta a kezem és átszaladtunk az úton. 

- Te nem vagy normális? Szinte elütöttek! - tettem mindkét kezem a szívemre.
- Azt ne mondd, hogy nem volt vicces! - nevetett, miközben levegőért kapkodott.

Közben megbeszéltük, hogy előbb beülünk a McDonald's-ba. Az egész utat végignevettük, majd mikor megérkeztünk, Alex erőre ment, mert ő akarta nyitni az ajtót. Pár percig próbálta nyomni, de nem sikerült neki. Na, akkor ez volt az a pillanat, mikor nem bírtuk abbahagyni a nevetést. Mindenki minket nézett. Kinyitottam az ajtót, majd "szépen" bementünk. Az emberek furcsán néztek ránk. Vajon miért? Nem tudom. Rendeltünk, majd leültünk egy számunkra megfelelő helyre. Egymással szembe. Minden jól ment, ameddig két srác a másik asztaltól nem kezdtek el minket, enyhén szólva 'bámulni'. Furcsa volt, talán ijesztő. 
Szerintem nem néztek ki rosszul, de Alexnek ott van Patrick. Viszont a szőke srác egyszerűen tökéletes volt. Nagy kék szemei voltak! Ahogy láttam, pont az mosolyodott el, mikor ránéztem. Jó, ez kezdett kicsit gyerekessé válni. Ránéztem Alexre, afféle 'most mégis mi a fenét csináljunk' fejjel, ő pedig csak elkezdett nevetni. 

- Sziasztok! - ültek le a mellettünk levő asztalhoz
- Öhm, sziasztok! - köszöntem vissza

Kicsit ciki volt, viszont ki a fenét érdekelt akkor? Két tök menő srác ült le mellénk! Convers cipő, csőszárú farmer, klassz felső, és a sapkájuk. Eszméletlen. Mindketten tökéletesek voltak. Különbözőek voltak, mégis valahogy egyformák. Az én kiszemeltem már elmondtam, de huh, nagyon huh. Nagy kék szemek, szőke borzos haj. A másik pedig úgyszint, csak barna borzos haj, és csokibarna szemek. Nagyon aranyosak. 

- Az én nevem Tamás. Avagy Tomi! A tied? - mosolygott rám a szőke 
- B..Betti vagyok. - próbáltam nyugodt maradni
- Szép név. 
- Köszönöm. 

Alex csak forgatta a fejét, vagy rám, vagy Tomira nézett. Majd egy pillanatra ránézett a barnára. 

- Te szépség? Hogy hívnak? - fürkészte Alexet a barna hajú srác
- Alex. - vágta rá hirtelen 
- Aham. Én Bond vagyok. 
- Tessék? - nevetett Alex
- James Bond! - emelgette a szemöldökét a furcsa srác

Érdekes egy személy. Kérdően ránéztem Tomira, mire ő csak a fejére csapott, és annyira cukin elnevette magát, majd közelebb jött, és a fülembe súgta, hogy a barátja amúgy Peti, csak néha kicsit idióta tud lenni. 

- Ember, viselkedj! - csapta tarkón Tomi 
- Jó na! Csak gondoltam én is mondok valami menőt! - grimaszolt vissza 
- Nem sikerült! - nevetett

Komolyan olyanok voltak mint két kisgyerek, vagyis mint mi. Vicces volt. Nem tudtam mit tegyek, ezért halkan köhögtem egyet, mire mindenki elhallgatott és rám nézett. Értették a célzást. 

- Áh, bocsi. Csak ez az idióta, néha nagyon idióta! - mondta Tomi, mire mindenkiből kitört a röhögőgörcs
- Szóval idióta az idióta? - piszkáltam egy kicsit
- Nem úgy akartam mondani, hanem.. 
- Mostmár nem magyarázod ki magad! - szóltam közbe, mire ő felemelt szemöldökkel, és gúnyos mosollyal figyelt, madj hirtelen közelebb hajolt hozzám
- Szóval így, Betti! 
- Szóval így, Tomi! 

Erre mindketten elnevettük magunkat, és tovább beszélgettünk. Egy kis idő múlva Peti bevallotta, hogy nem ő James Bond, hanem ő csak simán Peti. Majd Alex rámnézett, nem tudtam mit gondoljak, viszont ismerem ezt a nézését. Alexnek tetszik Peti! De mi a fene lesz Patrick-al? Választania kell. Szegény. 
Alex nagyon kínos helyzetbe került, és ez szerintem mindenkinek egyértelmű, hogy Petinek is tetszik Alex. Tudom, hogy még csak ez az első alkalom, de később már túl késő lesz! Alexnek most kell döntenie. Peti továbbra is próbálkozni fog nála, és Alex nem fog tudni ellenálni. Úgyszint Patrickal. Azonnal választania kell. Valamit tennem kellett, ezért eldöntöttem, hogy most azonnal beszélek vele. 

- Öhm, mindjárt jövök. - álltam fel, mire szerencsére már ismerjük eléggé egymást, Alex rögtön kapcsolt
- Én is megyek. 

A fiúk csak bólogattak, mi pedig kimentünk a mosdóig. Mikor beértünk, alaposan bezártuk az ajtót, és körbenéztünk. Szerencsére senki nem volt ott, ezért közelebb mentem Alexhez. 

- Tudom, hogy nehéz, viszont.. Alex! Választanod kell... 




Szerintetek Alex mit fog tenni? Kit fog választani? Petit vagy Patrickot? Nehéz dolga lesz. Nagyon nehéz. Hamarosan viszont ez is kiderül! Kíváncsiak vagytok? Ha igen, kérlek írjatok komikat, nagyon szívesen várom őket, hiszen már annyiszor elmondtam. Borzasztó sokat jelentenek nekem! Ha olvassátok és tetszik, kérlek iratkozzatok fel, kommenteljetek bátran. Köszönöm! Puszi! :* 


2013. július 11., csütörtök

4.rész - Kérlek, vigyázz rá!

Sokat gondolkoztam. Van-e értelme folytatnom? Van még aki olvassa? Minden rész után csökken a kommentelők száma. Viszont, ha azokat elolvasom, rögtön több magabiztoságom lesz. Köszönöm szépen annak a 13 feliratkozónak és az utolsó résznél, az 5 kommentelőnek! Nagyon de nagyon sokat jelent nekem! Remélem vannak még itt olyanok, akik szeretik azt, amit írok.
Nem is akarom tovább húzni a szót, köszönöm mindenkinek! 
Kommentelni és feliratkozni lehet!!! :) 


- Hé' kislány! Nyugi már! - szólt a konyhában ülő férfi
- Ne kislányozz, te... - akartam kiabálni, de befogták a szám
- Fogd már be! Vagy azt akarod, hogy tényleg végleg ' elmenj '? Hallgass inkább. 
- Alex, csak annyit akarok mondani, hogy mindenkit szeretek! MINDENKIT! Üzenem Anitának, hogy vigyázzon kiben bízik meg, s kiben nem. Vigyázzon nagyon a fiúkkal. Ne adja magát könnyen. Anyunak és apunak viszont azt, hogy nem ők a hibásak. Ne okolják magukat majd e miatt. Sajnálom, de már nincs mit tenni. Alex, te viszont... te viszont mindig az életem egy része maradsz. Örökre. Ha nem lehetek ott melletted, vett elő a kis 'szamarat'. Tudod, azt amit a 14. születésnapodra kaptál tőlem. Látod, most már erre is rájöttél. Gondolj vissza arra, amit mondtam. Az mind nem hiába volt. Fentről mindig vigyázni fogok rátok! Megígérem. Szeretlek Alex! Mindenkit szere...- nem tudtam tovább mondani, mivel a kés egyre közeledett, s egy olyan ponthoz ért, ami nagyon sértett.

 A kés a nyakamnál volt. Éreztem, hogy innen már nincs visszaút. Már egy hang sem jött ki a torkomon. Tudtam, hogyha abban a pillanatban megszólalok, akkor nekem végem. Inkább hallgattam. Borzalmas érzés volt. Kínoztak. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig. Szemem újra megtelt könnycseppekkel, már-már semmit nem láttam. Minden elhalványult előttem. Az agyam egyfolytában azon kattogott, hogy mi lesz nélkülem? Mi lesz, hogyha a húgomnak rám van szüksége? Mi lesz, hogyha újra tanácsra lenne szüksége, és többé már nem lehetek mellette? Borzasztó ebbe belegondolni. Soha többet nem érezhetem anyu reggeliének illatát, vagy nem láthatom reggelente apu fáradt fejét miközben a kávéját issza a kedvenc bögréjéből és az újságot olvassa. Többé nem költhetem úgy fel Alex-et, hogy átrohanok hozzá és ráugrok. Többé nem ölelhetem, puszilhatom meg Őket. Nem fogom többé azt érezni, hogy mindig itt vannak mellettem. Hiányozni fog minden egyes emlék, pillanat. Hiányozni fog minden szerettem. Rossz lesz nélkülük. Viszont, ahogyan mondtam, fentről mindig figyelni fogom őket. S vigyázni fogok rájuk! 

- Alex! Csak egy utolsó kérés! - nyögtem ki lassan
- Betti!!! Mondd! Bármit megteszek! - zokogott
- Légy te Anita nővére. Óvd meg úgy, ahogyan én nem tudom majd. Légy mindig mellette. Ne hagyd, hogy baja essen. Ne hagyd, hogy szenvedjen bárki miatt is. Viselkedj úgy, mintha ő lenne az igazi húgod. Hiszen már nagyon is jól ismered. Ki más tehetné meg helyettem, ha nem te? Te, az én testvérem! Szeretlek Alex! Könyörgöm, Alex, ne hagyd cserben. Bármi van, te mindig légy mellette. Mondd meg anyunak, hogy megkértelek, hogy költözz az én szobámba. Úgy mindig közel leszel hozzá. Könyörgöm vigyázz...- a kés újra közelebb került, már csak egy hajszálnyira volt, hogy meghaljak

A kés, mely a nyakamnál volt, borzasztóan kínzott. De, az a fájdalom, amit belül éreztem meg sem közelítette, a kés fájdalmát. Már csak arra tudtam gondolni, hogy Alex vigyázni fog Rá! 

- Na és akkor most búcsút vettél mindenkitől. Én is búcsút veszek tőled, te kis liba! - húzta el a kést, arra felkészülve, hogy az után belém szúrja 
- Engedd el! Most azonnal! Tedd le azt a kést, vagy megbánod! - szólalt meg valaki a hátam mögött
- Te.. te meg hogy kerültél ide? Amúgy, ugye tudod, hogy csak vicceltem. Nem lennék képes bántani a lányodat..
- APA!!! Apa, állítsd le! Meg akar ölni! Egy hazug ember! Ne higgy neki! Apa, segíts!!! - zokogtam 
-  George! Tudtam, csak te lehetsz ekkora barom! Most azonnal engedd el a lányom, vagy nagyon rosszul jársz. Tedd le azt a kést. Most azonnal! Hallod? 
- Jaj, de félek. Mi történne? Te csak egy szerencsétlen rendőr vagy! - nevetett
- Igen, én igen. Viszont a ház körbe van kerítve. Több mint száz rendőr van kint. Ja, és el ne felejtsem, a barátodat már bevitték a rendőrségre. Na, ki itt a szerencsétlen? 
- Tudod, hogy csak játszottam. Semmit nem gondoltam komolyan. Ismersz már. Drága barátom, ugye tudod. - kezdett el hízelegni
- Én nem vicceltem. Tedd le a kést. - komolyodott el apa

A szorosan tartó nehéz kezek, lassan elengedtek. A kés a földön landolt. Megnyugodtam. Éreztem, hogy mostmár biztonságban vagyok. Valahol ott legbelül végig éreztem, hogy apa nem adja fel, s megtalál. Köszönöm Istenem! 
Első dolgom az volt, hogy odarohanjak Alex-hez, miközben apu össze bilincselte George kezét, s kivitte. Alex reszketett. Nem is csodálkozom, én is. Szorosan átöleltem, miközben mind ketten zokogtunk. Fel sem tudtam fogni, hogy én még élek. Csak csendben öleltük egymást szorosan. Lassan-lassan mindketten lenyugodtunk. 

Miután végleg megnyugodtunk. Gyorsan félrelöktünk mindent, majd kézen fogva kisétáltunk abból a borzalmas 'lakásból'. Odarohantam édesapámhoz is. Szorosan megölelt, majd adott egy homlok puszit. 
- Mostmár minden rendben. - suttogta a fülembe
- Szeretlek Apa! 
- Én is szeretlek, kicsim! 
- Alex, jól vagy? - kérdezte apa aggódottan
- Igen, mostmár igen. Köszönöm. Köszönöm szépen, hogy meg tetszett menteni! 
- Kicsim, ez természetes. Az a lényeg, hogy senkinek semmi baja nem esett. Erről inkább ne meséljünk senkinek. Rendben? 
- Szerintem sem. - vágtuk rá egyszerre Alex-el
- Hány óra? - kíváncsiskodtam, miközben beszálltunk apu rendőr autójába
- Még nagyon korán van. Hat óra. Ilyenkor mindenki alszik. Jobb lesz, ha ti is bementek a szobátokba és kipihenitek magatokat. Alex, te pedig kérlek, ne mondj erről semmit a szüleidnek. Nem akarom, hogy eltiltsanak tőlünk. Rendben? - mondta apu
- Én is így gondoltam. Egy szót sem mondok nekik. Amúgy sem beszélünk sokat. Nem lesz gond. 
- Már hat óra? Ez a barom egész éjjel kínzott minket?? Nem hiszem el! Apu, ugye büntetést kap!? Ugye nem engeditek ki többet a börtömből?! Soha többet nem akarom őket látni! Gonoszak! Borzalmasak! Bárcsak vissza kapnák az élettől azt, amit velünk tettek! - idegeskedtem
- Kicsim, nyugodj le! Jó pár évig be lesznek zárva. Nem is keveset. Megkapják ők a magukét. Hidd el! 

Hamar megérkeztünk. Berohantam a házba és nekirontottam Anitának és édesanyámnak. Csodálatos érzés volt őket újra átölelni. Újra azt érezni, hogy otthon vagyok, biztonságban, velük! Nem is tudom, hogy tudnám meghálálni, hogy semmi bajom nem lett. Egyszerűen nagyon de nagyon boldog vagyok! Viszont azt sajnálom a legjobban, hogy Alex miattam szenvedett. Ő nem ezt érdemelte volna. 
Lassan mindenki megnyugodott, és felsétált a szobájába. Persze, mindent átvizsgáltunk és jól bezártunk. Az összes ajtót és ablakot. Nyugodtan bementünk a szobába majd, lefeküdtünk. Egymást szorítva elaludtunk Alex-el. Rengeteget aludtunk, de rengeteget mozogtunk is. Szerintem nem csak nekem voltak ezek után rémálmaim. Fél háromkor keltünk fel. Jól kipihentük magunkat. 
Az első gondolatom az volt, hogy ' Jesszus, már csak hat nap van a nagy versenyig '. A szüleim nem jönnek el. Na de, nem baj. Mindent megteszünk ennek ellenére. Győznünk kell! 
Mindketten felvettük a tigrises papucsunkat, - igen, Alexnek nálunk külön ágyneműje, pizsamája, papucsa és fogkeféje is van - majd lementünk a konyhába. Anya már várt minket. Le sem értünk még teljesen, de rögtön meghallottuk a kedvenc mesefilmünket. Természetesen  a konyhában, a TV-ben, Mr. Bean ment. 
Épp a kedvenc részem. Így már meg értettem min nevetett annyit édesanya. Mi is csatlakoztunk. Tehát 'reggeli' közben közösen néztük a Mr. Bean-t. 


Ez a rész unalmas lett, tudom s elsiettem. Sajnálom.  Viszont ezek után igyekszem, minnél jobbra írni a következő részeket.
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok. Remélem azért nem volt annyira unalmas, hogy bele aludjatok. Hahah. Kommentelni és feliratkozni még minden ér.Nagyon sokat jelentene. Kérlek kommenteljetek. Tudjam, mégis milyen. Hiába csinálom, vagy tényleg van egy-két személy, akinek tetszik. 
Köszönöm. :*

2013. május 30., csütörtök

3. rész - Csak ŐT ne !

 Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy fantasztikusak vagytok? Vagy ott, hogy minden egyes kommentnél szinte elsírtam magam? El sem hiszem, hogy elértem a 13 ( !!! ) feliratkozót. Köszönöm szépen még egyszer mindenkinek. Tudjátok igaz, hogy nekem ez nagyon fontos? Tudjátok igaz, azt is, hogy soha nem gondoltam volna, hogy én írni fogok? Nem hittem volna, hogy elérem ezt... 
Na de, nem is szeretném tovább húzni a szót. Csak annyi még, hogy feliratkozni és kommentelni még mindig lehet, nagyon megköszönném ! x





A zaj hallatára mind ketten felpattantunk. Gyorsan felkapcsoltuk a villanyt, majd nagy szemekkel bámultuk egymást. Ijesztő volt. Újra egymásra pillantottunk Alex - el, majd egymás kezét megfogva elindultunk az ajtó felé. Halkan ki nyitottam az ajtót, de valahogy hirtelen elvesztettem az egyensúlyom és szinte előre estem, miközben ki kukucskáltam az ajtó mögül. Szerencsére Alex visszarántott. Ilyet is csak mi tudunk. Lassan kiléptünk a szobából, még mindig egymás kezét szorítva, és elindultunk le a lépcsőn. Sötét volt, így nagyon óvatosnak kellett lennünk. Lépteket hallottunk, ettől már végképp megijedtünk. Mind kettőnknek remegett a keze. Már szinte lent voltunk, mikor hallottuk, hogy anyáéknál is nyílik az ajtó.. de sajnos már késő volt. 
Két fekete maszkos alak volt az. Lefogták a szánkat és felkaptak. Nem tudtam védekezni, túl szorosan fogott az egyik. Távolról hallottam, ahogyan apu vissza küldi anyut és Anitát, majd le rohan. De mint mondtam késő volt. Apa nem vett észre, én viszont akármennyire is próbáltam, egy hangot sem tudtam ki adni. Éreztem, hogy lassan az összes erőmet elveszítem, éreztem, hogy lassan már nem bírok ordítani sem. Utolsó pillantást vetettem Alex arcára, majd mindent ellepett a sötétség..

*

- Te idióta! Ugye tudod, hogy ez nem az a lány? Ugye tudod, hogy ő a rendőr lánya?! Te... - ordítozott az egyik, miközben verekedett a másikkal 

Ezekre a mondatokra ' ébredeztem ' . Lassan kinyitottam  a szemem, majd körbe néztem. Egy kicsi szobában, pontosabban egy kanapén ültem, mellettem Alex. Alex - nek még mindig csukva volt a szeme. Borzalmas volt mindezt átélni. Azt hittem, hogy már mindennek vége, azt hittem apunak igaza volt, és soha többé nem történik ilyen. Tévedtem. Újra.. újra megtörtént. Elraboltak, és most nem csak engem, hanem a legjobb barátnőmet is. 

- Engem kerestetek! Nem? ŐT hagyjátok békén azonnal !! - ordítottam Alex - re mutatva 
- Nyugi kicsi lány! Nem bántunk mi titeket! - vigyorgott 
- Undorítóak vagytok! Mit akartok? Eresszetek el minket! Mi nem tettünk semmit, amiért ezt érdemeljük! Hagyjatok békén! - éreztem, hogy lassan újra elmegy a hangom, de nem érdekelt, tovább ordítottam - Vagy talán mégis? Ugye tudjátok, hogy mi csak tizennyolc éves lányok vagyunk? Ugye tudjátok... - zokogtam
- Nyugodj meg, vagy lekötöm a szádat! - jött közelebb a másik
- Hát jó... - kaptam észhez - Ugye tudjátok, hogy ki vagyok én? - mondtam több magabiztosággal - Ugye tudjátok kinek a lánya vagyok? Mert én azt hiszem tudom kik vagytok! Szerintem egyáltalán nem döntöttetek jól. Mégis hányszor gondoltátok ezt át? Mégis gondoltatok arra, hogy apám a legjobb rendőr a világon? Ugye tudjátok? 
- Én meg mondtam te barom! - pofozta fel a fekete maszkos alak a társát
- Szóval elengedtek? 
- Még gondolkodom ezen... 
- De szerencsétlenek vagytok! - forgattam meg a szemeimet
- Még egy hetet kibírsz! - vigyorgott újra
- HOGY MI ?? Egy hét?? Nem! Nem tehetitek ezt velem! Nem tehetitek tönkre az életem! Ne! - fakadtam ki magamból
- Óóó, tán' nem megijedtél kicsi lány? Mi lesz a ' legjobb apucival ' ? - gúnyolódott

Feladom. Már nem bírom! Miért mindig velem? Mit tettem? Miért érdemlem ezt? A verseny! Pontosan hét nap múlva lesz, nem tudom mit csinálok, ha nem lehetek majd ott. Beválogattak a legjobb nyolcba, és most ez a két személy egy pillanat alatt mindent tönkretesz. Muszáj ott lennem! Innen viszont minnél hamarabb ki kell szabadulnunk. Rémes ez a hely, és már éhes is vagyok. Még az a szerencse, hogy mind kettőnkön hosszú pizsoma van, rajtam a Superman - es felső egy sima fekete jégerrel, Alex - en viszont a Batmen - es. Legalább nem fázunk. Ez a két idióta pedig mást nem tud tenni, csak minket bámulni. Mostmár értem miért mondta apu, hogy még a hülye is megtalálná őket. Bízom édesapámban. Nagyon bízom benne, hogy ő sem adja fel! Nagyon bízom abban, hogy addig fog minket keresni, míg meg nem talál! Muszáj! Muszáj minnél hamarabb eltűnnünk innen! Hét nap! Már csak hét nap van a versenyig! Mi lesz így? Nem bírom! Miért? Miért én? - gondoltam magamban, miután észrevettem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon.
Alex még mindig csukott szemmel ült a kanapén. Borzalmas volt mindezt végig nézni. 

- Vele meg mit csináltatok?! Miért nem kel fel?! Miért nem nyitja ki a szemét?! - ordítottam újra
- Jaj kicsim! - közeledett felém az egyik - Tudod! Ha mi most elengednénk titeket, rögtön elkapnának minket. Nem tehetjük ezt! Ezért abban egyeztünk meg a társammal, hogy ... - hozzám akart érni, de én lecsaptam a kezét .
- NEM ! Nem tehetitek ezt velünk ! Vagyis.. hét nap múlva fontos versenyem lesz ! Ez az életem ! Nem tehetitek ezt velünk ! Nem lehettek ennyire szívtelenek ! Azért mert ti ilyenek vagytok, és nincs normális életetek, a miénket ne tegyétek már tönkre ! Kérlek ! - rúgtam el magamtól az újra felém közeledő maszkos alakot.
- Jaj, drága ! Hát nem érted? Nem engedhetünk már el titeket ! Akkor egy pillanat alatt lebuknánk ! Ennyire idióták mi sem vagyunk ! 
- Képesek lennétek tönkretenni két tizenéves lány életét, csak, hogy ti még pár napig meneküljetek? Azt hiszitek, ha .... tudjátok ti! Akkor jobb lesz? Hát nem! Csak rosszabb! Borzasztó rossz! 

Még bele gondolni is rossz volt. Rossz volt azt elképzelni, hogy mi.. már nem...! Na de hagyjuk! Remélem hamar kiszabadulunk innen! Remélem apa hamar megtalál minket! Még mielőtt ez a két idióta valamit tenne velünk. Szörnyű lenne, ha bármi is történne. 
A két maszkos alak leült. Tökéletesen látni lehetett, ahogyan még mindig ránk vigyorognak. Egyszerűen undorítóak voltak. Alex - re pillantva, újra bepánikoltam. Miért nem kel fel?! Miért nem nyitja már ki a szemét?! Mindenhogy próbáltam őt ' fel kelteni ' , de nem ment. Sajnos, egyáltalán nem mozdult. 

- Nem vagytok éhesek? Nem akartok semmit enni vagy inni? 
- Hogy - hogy ' éhesek ' ? Direkt csináljátok ezt? Miért nem kel fel már? Mit tettetek vele? 
- Semmit! És jobban teszed ha be fogod a szád! Nyugi már kicsi lány! - állt fel az asztaltól az egyik
- Nem! Addig nem nyugszom, míg el nem mondjátok mit csináltatok vele! 
- Off. Látom veled nem lehet semmit sem csinálni. Nem ezt akartam, de nincs más választásunk. Nem hagyhatjuk, hogy miattatok újra börtönbe zárjanak. Ma reggel szöktünk meg, így is nagy nehezen! 
- Tudtam! Tudtam, hogy ti vagytok azok! Ti..ti sze.. - mondatomat nem tudtam befejezni, hiszen egy kéz befogta a számat, majd lassan be is kötözte
- Te akartad! - emelt fel, majd egy székhez kötözött

Ugyanezt tette a másik alak is Alex - el. Elhelyezte egy velem szemben levő széken, majd őt is szintén kikötözte. Alex még mindig nem volt magánál. Igaz, már néha - néha motyogott valamit. De semmi. Olyan mint mikor valaki alszik, és álmodik, de nem tud felkelni.

- Igen, nyugodj meg. Csak altató. Hamarosan fel ébred, és akkor... búcsúzunk drágám. Búcsúzunk.

Próbáltam kiszabadulni a kötelek szorosságából, de nem sikerült. Később levették a számról a ragasztó szalagot ( mivel avval ragasztották le egy idő után a számat ) , majd nagy szemekkel néztük egymást. Alex - re vártunk. Arra, hogy felébredjen, és ... és ... bele sem tudok gondolni! 

- Alex! Végre! Jól vagy? Ne ijedj meg! Nem lesz semmi baj! Itt vagyok, Alex! Nyugodj meg! - próbáltam nyugtatni, mert tudtam, hogy hamar bepánikolna
- Betty! Hol vagyunk? Kik ők? Mit keresünk mi itt? Nem akarok itt lenni! Betty! - ordibált ő is 
- Most azonnal fogjátok be! Habár.. még búcsúzzatok el gyorsan, már nincs sok idő. 
- Betty! Tessék? Mit akar ez jelenteni? Betty! - kezdett el sírni
- Alex! Sajnálom! Sajnálok mindent. Igaz nem én tehetek erről, de akkor is sajnálom. Sajnálom, hogy akkor lehúztalak magammal a földszintre. Ha nem tettem volna, nem lennél most itt. Sajnálom. Szeretlek Alex! - zokogtam
- Betty! Ez nem történhet meg! Betty én nem akarok meghalni! Betty én nagyon félek! Könyörgöm ne bántsanak! 
- Sajnálom. - hajtottam le a fejem

A két fekete alak Alex irányába fordult. Nem bírtam tovább. Muszáj volt valamit tennem. Akármennyire fontos nekem a tánc nem tehetem. Nem hagyhatom, hogy a szemem láttára ŐT bántsák. 
A kés egy pillanat alatt előkerült a hátsó zsebéből, majd Alex - re emelte...

- Ne !! Engem bántsatok !! Én vagyok a rendőr lánya !! Én tehetek mindenről !! Kérlek benneteket !! Engem !! Értitek ?? Ő nem tehet semmiről !! Itt vagyok én !! Könyörgöm !! Akármit tehettek velem, akár... - nyeltem egyet - Igen, öljetek meg. Tessék. Ha nektek ez így jobb !! Ha szerintetek ez a helyes választás !! Bármit !! Csak ŐT ne !! ...




Köszönöm, hogy elolvastátok! Remélem nem volt unalmas, és tetszett! 
Kérlek, hagyjatok kommentet! Fontos lenne! Nagyon kíváncsi vagyok mi a véleményetek! x
Köszönöm. :*

2013. május 19., vasárnap

2.rész - Egyszerűen tökéletes.

               
Nagyon - nagyon szépen köszönöm a 11 ( !!! ) feliratkozót és a 8 ( !!! ) kommentet. 
          Sokat jelentett nekem ! Remélem ezt a részt sem fogjátok unni. 
                      Annyira boldog vagyok, s még egyszer köszönöm a feliratkozókat és a kommenteket ! 





* Betty szemszöge *

Alex elment, anyáék nincsenek itthon. Anita a szobájában..
- Bemegyek hozzá! - gondoltam magamban . 
Annyira jó vele néha beszélgetni, mindig jó egy legjobb barátnő, viszont a testvér, az mindig testvér marad. Már tizennégy éves, fel sem tudom fogni, milyen gyorsan eltelt az idő. Emlékszem még mikor együtt játszottunk, énekeltünk és nevettünk. Minden egyes emlék csodás. Természetesen rengeteget is veszekedtünk, de amióta  nagyobbak vagyunk, kevésbé. Sokkal jobban megértjük egymást, sokkal jobban megbízunk egymásban. Akármi van, hozzám fordul először. Tanácsot kér tőlem, persze ez mindig is így volt. Ezt szerettem benne. Megbízott bennem. 
  
- Anita ! Én vagyok az Betty, bejöhetek? - kopogtattam
- Jaj, te! Persze, gyere be! Nyitva van! - kiabált

Kinyitottam az ajtót, majd lassan bementem és leültem mellé az ágyra. Ő természetesen a tabletjét piszkálta. Ha jól láttam épp twitteren volt. Gondolom megint Louis - t nézte. Igen, ő is szereti a One Direction - t, de ő csak egy sima fan, kedvence Lou. Szerinte nagyon aranyos és vicces. 

- Mit csinálsz buba? - kérdeztem tőle, miközben végignéztem a szobájában 
- Hát, épp rendet rakni készültem, de feladtam. - dőlt ki az ágyán
- Az én húgom. - vágtam rá

Egyikünk sem volt az a típusú, aki könnyen rendet tud tartani a szekrényében. Igen, ez olyan, hogy rend volt a szobámban, egészen addig, ameddig el kellett döntsem, hogy mit vegyek fel. A ruhákkal mindig gond volt. Mindenki azt mondja, hogy sok ruhánk van, de viszont mikor valahova mennünk kell, "nincs mit felvennünk" . 

- Uram Isten ! Ezeket meg mikor vetted ? Csodálatosak ! - pattantam fel
- Nem rég, a világoskéket igazából neked vettem, mert tudom, hogy van egy olyan ruhád, amihez tökéletesen illene.  - mosolygott
- Ugye mondtam már, hogy szeretlek? - ugrottam rá
- Nem... - sóhajtott 
- Dehogyisnem ! Te kis sunyi ! - pusziltam meg - Szeretlek ! 
- Én is ! - ölelt meg szorosan 
- Köszönöm szépen ! Ez a karkötő csodálatos ! 
Amúgy én is vettem neked valamit. Emlékszel mikor egyik nap néztük az interneten azt a rózsaszín belebújóst? 
- Igen?! - nézett rám hirtelen nagy szemeivel
- Hát, gondoltam kéne neked .. 
- Igen ! Igen ! Igen ! - pattogott 
- Na, gyere át hozzám, és odaadom. 

- És tényleg megvetted.  De jó ! Köszönöm - köszönöm ! Nézd már olyan vicces feje van ! Annyira cuki .
- Ha neked tetszik - nevettem - olyan a feje, mint aki már egy hete nem evett és nem aludt.
- Semmi baj ! Akkor is cuki !
- Jól van na ! Szerintem is ! 
- Holnap reggel evel megyek suliba. - nevetett
- Komolyan? Mit szólnak majd a többiek? Mi lesz az elegáns Anitával? 
- Egyszer én is lehetek más. Nekem is változhat a stílusom.
- Jó jó ! - mosolyogtam 
- Már tudom is mivel veszem fel! 
- Komolyan mondom mintha születésnapunk lenne. Többször kéne ilyen napot szerveznünk - nevettem 
- Pontosan - nevetett ő is


- Betty, én mostmár megyek olvasni, örülök, hogy bejöttél. Tudod, én mindig rád érek ! - puszilt meg, majd kiment a szobámból
- Rendben, szia - zártam be az ajtót.

Na remek. Mostmár tényleg teljesen egyedül maradtam. Semmi baj, addig is felnézek twittere. Harry tweetelt. Istenem, megint koncertet adtak.. Na mindegy. Egy szép napon akkor is találkozni fogunk velük. Egy szép napon talán láthatom őket. Láthatom az öt idiótát, akik megtanítottak arra, hogy az álmokért küzdeni kell, és nem feladni. Rengeteg dolgot nekik köszönhetek. Mint például azt, hogy még mindig arra törekszem, hogy a maximumot adjam ki magamból, vagy azt, hogy ne a rosszat vegyem észre először, hanem a jót. Ezek csak egyszerű példák. Tehát, sok mindent... nagyon sok mindent megtanítottak.

* Alex szemszöge * 

Patrick csodálatos. Fehér pólója látszik, fekete öltönye alatt. Nyakkendője tökéletesen el van helyezve. Farmerja feszül rajta. El sem tudom mondani mennyire tökéletes. Barna haja rendezett, nagy barna szemei csillognak. Sosem gondoltam volna, hogy egy napon ilyen szerencsés leszek.. 
- Patrick.. - néztem rá kiskutya szemekkel
- Igen?
- Most sem szeretnéd elmondani, hogy hova viszel? 
- Már megmondtam, ha elmondanám,  nem lenne meglepetés. 
- Jó na.. - sóhajtottam
- Nem sokára megérkezünk. - mosolygott

A kocsiból nem sokat láttam, hiszen kint sötét volt. Már csak az utcák halvány lámpafényei világítottak. Ijesztő volt, de valahogy mégis biztonságban éreztem magam mellette. Egy nagy ház előtt megálltunk, csodálatos volt.

- Megérkeztünk. 

Patrick lassan kiszállt a kocsiból. Nekem viszont várnom kellet, ameddig lassan megkerüli az autót, hogy nekem is ajtót tudjon nyitni. Tekintete végig az én arcomon pihent. A sötétben csak a szemei csillogását láttam, de pár perc után azonnal ki is nyitotta nekem az ajtót. Lassan én is kiszálltam...

- Ez az én lakásom. - nyújtott kezet
- Komolyan? - fogtam meg
- Gyere ! 

Kézen fogva mentünk el a ház ajtajáig, majd ott elengedte, és kinyitotta a bejárati ajtót. Belülről még csodásabb volt. Emeletes háza van. Lennt minden hófehér, nem messze a bejárati ajtótól,  egy nagy csigalépcső  található. Innen is látszik, hogy nagyon jó ízlése van. Nagyon rendezett. 
 Újra megfogta a kezem, majd kinyitott egy újabb ajtót, amit eddig nem is figyeltem meg. 
Kimentünk. Amit láttam az, az egyszerűen hihetetlen volt. Egyszerűen tökéletes. A kertben voltunk, a kert közepén egy asztal, tele gyertyákkal és rózsaszírmokkal, a fákon díszek voltak elhelyezve, melyek megvilágították az egész kertet.  

- Úristen Patrick! Ez komoly? Csak miattam csináltad? Patrick, ez.. ez.. csodálatos. - szóhoz sem jutottam
- Örülök, hogy tetszik. Foglalj helyet. - húzta ki a széket 

Tudom már mondtam, de ez az egész olyan hihetetlen volt. Az asztalon a gyertyák fénye tökéletesen megvilágította Patrick arcát. Meg volt terítve. Minden tökéletesen volt elhelyezve. Az asztal vörös színekben pompázott , rózsaszírmokkal tele. 

- Na és milyen napod volt ma? - kezdett bele 
- Hát, elég jó. 
- Az jó. Amúgy ugye nem fázol?  Nem akarsz bemenni?  Vagy ha akarod oda adom a felsőm.. - dadogott
- Nem, köszönöm. Nem fázom. Így tökéletes. - mosolyogtam 

Az étel is finom volt. Fehér bort ittunk, nem tudom hogyan, de pont eltalálta. Kedvencem. Ezt az estét már semmi sem zavarhatja meg! 

- Miért nem eszel többet? Nem ízlik? - kérdezte szomorúan
- Patrick, nem láttad mennyit ettem? Azt akarod, hogy még jobban elhízzak? 
- Elhízni? Te? Láttad már magadat egyáltalán? Ne beszélj butaságokat! Te tökéletes vagy! 
- Hogyne.. én.. tökéletes. - sóhajtottam
- Az vagy! Hidd el! Fantasztikus lány vagy, ha nem lennél az, nem lennél most itt velem. Különleges vagy, épp ezért tetszettél meg nekem. Nem vagy olyan mint a többi lány nyolcvan százaléka. Nyávogósak és gyerekesek. Te olyan más vagy..
- Aranyos vagy nagyon, hogy ilyeneket mondasz. Köszönöm. De tudom, hogy ez nem igaz. Patrick, ne mondj ilyeneket. Sosem voltam tökéletes, és nem is leszek az! Sosem lesz, tökéletes életem... 
- De igen! Alex, nekem borzasztóan tetszel.. nagyon ritka az ilyen eset. DE nekem tényleg nagyon bejössz! Örülök, hogy azon a napon találkozhattam veled, örülök, hogy megismerhettelek. Örülök, hogy egy ilyen csodálatos lányra találtam.
- Én örülök annak, hogy rád találtam. Szeretnék hinni neked. Szeretném elhinni, hogy amiket mondasz mind igaz.. de nem megy. Rengeteget csalódtam már, sajnálom.. de félek! Félek a csalódástól, félek a szerelemtől, félek már mindentől! 
- Tudod mit? Ezt az estét töltsük úgy el mint a legjobb barátok. Benne vagy? Ismerkedjünk meg, légy laza. Ne félj kimutatni azt, aki valójában vagy! Nekem így is tökéletes vagy! 
- Hát jó. 
- Nem vagy még éhes? Nincs kedved bemenni? 
- Nem köszönöm, finom volt, de nem kérek többet. Inkább menjünk be. - mosolyogtam 

Felsegített. Majd lassan besétáltunk a házba. Levettük a cipőnket, majd felmentünk a szobájába. Gyönyörű volt, vörös és fehér színekben pompázott minden. Volt két nagy vörös pufókja, amire le lehetett ülni. Egy nagy ágy a szoba végében és egy nagy TV. Természetesen még rengeteg dolog. Ez a szoba óriási, minden... minden volt benne. Ahogy bementünk Patrick az egyik pufókra ült le.
- Gyere, foglalj helyet te is! Mit szólnál ha játszanánk valamit?
- Benne vagyok!
- Játszunk valamit joystick - en? - figyelte a reakciómat
- De én nem tudok.. - hajtottam le fejem
- Nem gond, megtanítalak. - ült közelebb
- Hát jó... - nevettem
- Tehát ezt fogd meg így, és ha jön az a manó, akkor nyomd meg ezt.. - magyarázta
- Oké, megvan. Kezdjük.

Egy órán keresztül játszodtunk, el sem hiszem. Mint két gyerek. Sosem gondoltam volna, hogy találok egy ilyen fiút. Akivel úgy tudsz elleni, mint a legjobb barátoddal. Egyszerűen tökéletes. Miután befejeztük a játékot. Kifeküdtünk az ágyon. Szerintem ott is több mint egy órát beszélgettünk. Nagyon beteg szegény, volt mikor öt teljes percen keresztül mindketten röhögtünk mint az idióták. Ennyit nem nevettem egész életemben.

- Ne.. ne.. nem bírom - csapkodtam a levegőbe mint egy retardált fóka
- Azért segíthetnél egy kicsit - szólt nevetve a földről
- Te szerencsétlen ! Hogy estél le ? - segítettem neki
- Nem is tudom...

Egy órán keresztül nevettünk, ez a srác kikészített. Soha nem éreztem még ilyen jól magam egy fiúval.

- Jó, elég ! Már nem bírom ! Fáj mindenem !
- Mindened? - nézett perverz fejjel
- Jaj na ! Te pedo maci ! - pusziltam meg
- Csak egy kicsit. - bújt közelebb
- Na jó..öhm.. azt hiszem én mostmár megyek .. - ültem fel

Nem azért ültem fel, mert nem bírom Patrick - ot. Sőt, most ha nem félnék, simán lesmárolnám. De félek! Abból több lenne.. így inkább felültem. Elég kellemetlen volt, de nem volt más lehetőségem. Patrick túl tökéletes.

- Rendben, várj hazaviszlek.
- Megköszönném - pusziltam meg

Felöltöztünk, majd kisétáltunk a házból. Beszálltunk a kocsiba, majd Patrick beindította a zenét.
Lassan elindultunk. Út közben is végig beszélgettünk. Nagyon sok közös dolog van bennünk. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jó fej.

- Patrick, kérlek, most ne haza, hanem a legjobb barátnőmhöz vigyél. Megígértem neki, hogy ma nála alszok.
- Rendben. Betty - hez?
- Nem, hane... MI? Honnan tudod? Vagyis.. Jaj, semmi semmi ! - nevettem
- Ma ő is ott volt, emlékszel?
- Jó - jó! Tudom, ne haragudj.

A francba. Most azt hiszi féltékeny vagyok. Hogy lehetek ekkora idióta?! Istenem! Megérkeztünk, újra várnom kellett, ameddig Patrick kinyitja nekem az ajtót.

- Maradj még egy kicsit! - húzott magához
- D..d..de.. - a levegőt szaggatottan vettem, túl közel volt hozzám
- Alex ! Te annyira más vagy. Te vagy az első lány, akivel ennyire megértettem magam. Fantasztikus vagy. Elegáns, de mégis laza. Komoly, de mégis idióta. Egyszerűen.. nekem.. - közelebb hajolt, már csak pár centi volt a szánk között - Alex.. nekem tökéletes vagy.

Megcsókolt. Te Szent Isten! Soha nem éreztem még ilyet. Még a csókja is tökéletes volt. Pár percig tartott, de az.. leirhatatlan érzés volt. Azt hiszem... de csak azt hiszem... szerelmes vagyok! 
Hihetetlen de egy nap alatt, rengeteg dolgot tudtam meg róla, jobban megismertem. Tudom, hogy rossz ember nem lehet! Ő nem olyan! Egyszerűen bízom benne. Nem tudom hogyan.. de azt hiszem bízim benne.

- Alex! Szeretnél a barátnőm lenni? - nézett rám tökéletes szemeivel

Visszacsókoltam. Szerintem evel elmondtam mindent. Amúgy is, szóhoz sem jutottam. Egy ilyen fiúnak, pont én.. pont én kellem! Ha ez egy álom nem szeretnék felébredni!
Még egy utolsó csókot kaptam, majd lassan elengedtük egymást és besétáltam Betty - ék lakásába. Mit ne mondjak, nem csalódtam az idiótában. Egy széken ült török ülésben, az ablak előtt, egy popcornal a kezében. Gondolom mindent látott.

- Tudod, az úgy volt, hogy.. - kezdett magyarázkodni
- Betty ! Ne ! Nem éri meg ! - nevettem rajta
- De ugye nem haragszol? - állt fel
- Dehogy, rád sosem.
- Akkor ugye mindent elmesélsz? Még kaját is készítettem, hisz tudod, mesélés közben mindig kell kaja.
- Neked MINDIG kell kaja !
- Van ebben valami igazság.. - indult el a kanapé fele

Egy órán keresztül meséltem neki. Ő csak nagy szemekkel hallgatott, természetesen végig pattogott, az olyan részeknél. Nagyon megkedvelte ő is Patrick - ot. Ennek örülök, és az a legjobb, hogy nem aggódom e miatt. Sosem tenne, olyat, ami nekem fájna.
Felmentünk a szobájába. Átvettük a pizsinket, majd kidőltünk az ágyon. Úgy beszéltük, megnézünk egy filmet, de valahogy nem sikerült. Mindketten nagyon fáradtak voltunk. Mint ahogy gondoltam, hosszú este volt.

* Betty szemszöge *

Alex hazaért. Feljöttünk a szobába, majd kifeküdtünk az ágyon. Csend volt. Csak a mi beszélgetésünk hallatszott, mikor egyszer csak... egy óriási pukkanás hallatszott lentről. Valami leesett. Valami eltört. Mi lehetett az? Mikor mindenki fent van! Mindenki alszik már! Sosem voltam az a félős típusú, de ez most nagyon megrémített. Van valaki a házban?! 


2013. május 14., kedd

1.rész - "..ez az este hosszú lesz! "

           Ez életem első blogja, tehát, tudom, hogy rengeteget kell majd még javítanom. Igyekszem. Köszönöm annak, aki ezt olvassa. Nagyon szépen köszönöm a 10 ( !!! ) feliratkozót. Nagyon örülnék ha kommentelnétek, esetleg tanácsot adnátok, hogy hogyan tudnám jobbá tenni ezt a blogot, megköszönném. Remélem nem lesz unalmas, hiszen tényleg saját ötlet, félig valóság. Remélem sokan  segítetek, kommenteltek. :)




 - Kicsim, kész vagy már? Alex öt perce rád vár! Siess! - kiabált anya a konyhából
 - Rendben, megyek már na! - szaladtam le a lépcsőn 
Igen, sosem voltam az a típusú aki reggel hamar elkészül. Viszont amióta Alex - el közös munkát találtunk, muszáj. Mindig is azt szerettem volna, ha egy ruhás üzletben dolgozhatnék. Nemrég viszont sikerült, sőt nem csak nekem. Mindketten a H&M ruhás boltban dolgozunk. Szerintem tökéletes munka.
 - Alex! Valaki nagyon boldog ... - néztem rá kíváncsian
 - Dehogyis! Csak.. csak.. egyszerűen jó kedvem van - hadarta a kis szőkeség
 - Most nekem vagy magadnak akarsz hazudni? - nevettem
 - Jó, később elmesélem. - pirult el
Természetesen anya csak nagy szemekkel nézett, majd kihesegetett minket. Gyorsan beszálltunk az autóba, és elindultunk. Út közben szemeztem a mellettem ülő idiótával. Mindig is csodálkoztak az emberek, hogy hogyan értjük meg egymást úgy, hogy nem szólunk egy szót sem. Ez a mi "titkos beszédünk" . 
Annyira nem szeretem azt, hogy a  szüleim rengeteget dolgoznak. Apu folyamatosan fáradt, nem is csodálkozom, ez egy rendőr dolga. Viszont rossz, mikor egész nap egy szót sem tudunk váltani. Anya munkája sem jobb. Ő orvos. Régebben én is az szerettem volna lenni, viszont mikor rájöttem, hogy a kémia és a biológia nem az én világom.. feladtam. Büszke vagyok a szüleimre, csodálatosak. Mindent megtesznek, csak azért, hogy nekünk tökéletes életünk legyen. Tisztelem őket, mivel rengeteg olyan dolgon mentünk keresztül, amin más nehezebben tudott volna. Nehéz része is volt az életünknek,  de mostmár szerencsére minden rendben. Minden helyrejött. Sőt...
 - Betty! Mit is mondtál mikor lesz a HHI?
 - Alex! Te tényleg nem tudod? - ez kicsit sziven ütött de folytattam - Na mindegy, amúgy..
 - Egy hét és három nap múlva. - fejezte be a mondatomat kuncogva
 - Te sunyi! Hát mégis tudod. Jaj, így is nagyon izgulok - ugrottam rá
 - Mit mondtam neked egy hónappal ezelőtt? Beválogatnak, benne leszel a legjobb nyolcban. Jelentkeztek, beválogatnak, és sikerülni fog. Meglátod...
 - Tudom, tudom, " ott leszek melletted mikor megnyeritek " - utánoztam
 - Pontosan!- puszilt meg
A HHI, az a legnagyobb hip - hop táncverseny az egész világon. Pontosabban Hip - Hop International. A csapatommal jelentkeztünk, viszont csak nyolc ember léphet színpadra, és mint ahogy Alex megmondta, beválogattak. Táncolhatok. Már nincs túl sok idő...
 - Anya, ugye ti is jösztök? - néztem rá kiskutya szemekkel miközben kiszálltam a kocsiból
 - Sajnálom kicsim, de tudod, hogy apáddal nem érünk rá azon a napon. Fontos gyűlésen leszek, édesapád viszont akkor kötelezően bent kell maradjon. Ott lesz Alex, meglátod minden rendben lesz! - puszilt meg
 - Hát jó, rendben - sóhajtottam - Szia anya! - nyomtam én is egy puszit neki
Nem tudom elhinni, pont most. Tudják jól, hogy ez lesz életem egyik legfontosabb napja, és nem jönnek el. Anya mindig is a maximumot tette, csak, hogy velem, hogy mindig mellettem legyen. Reggelente is mikor rá ér, nem engedi, hogy a saját kocsimmal menjek, hanem ő szeretne elvinni minket. Csak hogy többet tudjunk együtt tölteni. Most pedig.. ez nagyon rosszul jött össze. Természetesen borzasztóan örülök annak, hogy Alex jön, vagyis csak azt mondta.. de akkor is, anyáék. Mindig azt mondták, hogy büszkék rám. Mindig ott voltak mellettem. De nem tehetek semmit, most inkább, muszáj erősnek maradnom. Meg kell nyernünk. Vagyis.. álmodozni szabad!
 - Betty, tudom, hogy nagyon szomorú vagy ! De én itt vagyok, és ott is ott leszek veled ! Megígérem.
 - Tudom, de olyan rossz... - csordult ki egy könnycseppem
 - Tudom, - ölelt meg szorosan - tudom, hogy nem könnyű. De viszont, gondolj arra, hogy a szüleid sem ezt akarják. Ők sem örülnek azért mert nem lehetnek ott, mert nem lehetnek ott, mikor a lányuk rengeteg ember előtt az óriási színpadra léphet. Táncolni fog..és ők nem nézhetik. Nekik is nehéz, hogy abban a pillanatban, mikor majd megnyeritek nem lehetnek ott gratulálni neked, vagy hogy megölelhessenek..
 - Alex, ne csináld ezt ! Csak még jobban sírok.. - fúrtam bele az arcom még jobban vállába
 - Jaj, neharagudj, csak tudom mit érzel, de azt is tudom, milyen lehet most a szüleidnek.
 - Én is tudom. Na de mindegy, most gyere, még elkésünk.. - léptem kicsit hátrébb
 - Szerintem is, és fejet fel. Mert ... a mókusok nem sírhatnak ! - nevetett
 - A dinók meg nem láthatják ahogyan sír a mókus !
Erre mindketten röhögőgörcsöt kaptunk. Ezt is csak mi értjük. Még alsóban találtuk ki. Ő lett a dinó, mivel régebben dinó fogai voltak, és én lettem  a mókus, mivel szerinte mókus fejem volt. Az emberek újra minket bámultak, mondjuk már megszokhattak. Ezek vagyunk mi. Két idióta aki egymásra talált. Annyi közös emlékünk van, ha visszagondolok a régi szép időre, sírhatnékom van. Ötödik osztályban ismerkedtünk meg, sosem felejtem el. Innen kezdődött a mi barátságunk története is..

* Visszatekintés *

- Szia! Zavarlak? Csak gondoltam megismerkedhetünk. Én nem ismerek még itt senkit, vagyis az előbb mutatkozott be mindenki. Tehát, persze csak ha akarod! Mi is megismerkedhetnénk.. mert na, ha már mindenki.. - össze-vissza beszéltem, zavarban voltam, ő más volt mint a többi.

- Szia! Dehogyis - nevetett fel - Nyugi! Én sem ismerek innen csak pár embert. Viszont tényleg köszönöm.
- Mit? - néztem rá furcsán.
- Köszönöm, hogy ide jöttél. Nem sokan teszik ezt.. mindenki csúfol.. még nincs sok barátom, sőt még legjobb barátnőm sem.. - láttam rajta hogy szomorú, ezért tereltem a témát
- Mit szólnál ha leülnénk arra a padra? - mutattam.
- Én is pont erre gondoltam - mosolyodott el.
- Látod. Első közös gondolatunk.

Leültünk a padra. Annyira aranyos volt. Szőke haja vállán pihent. Gyönyörű nagy kék szemeivel zavarodottan nézett rám. Gondolkodtam mit is mondjak, nem tudom, de abban a pillanatban semmi sem járt a fejemben, pedig én mindig az a típus voltam, aki folyamatosan beszél. Ha kell, ha nem. Mellettem sosem unatkoznak, de most az egyszer, még olyan furcsa volt, nem ismertem őt, de mégis megakartam.. tudtam, hogy egy napon jó barátnőm lesz..
- Tehát, mi is a neved? - törtem meg a csendet.
- Lukács Alexandra - mosolygott - A tied?
- Kádár Betty. Na és melyik a kedvenc állatod?
- A kutyák, azok annyira aranyosak, és ők mindig ott vannak neked.
- Júj, nekem is. Igen - igen, nem hiába mondják, hogy a kutya az ember
  legjobb barátja.
- Na lássuk, eddig te kérdeztél, most én.. melyik a kedvenc színed? - kérdezte már kicsit több bátorsággal
- A rózsaszín. Neked?
- Nekem is. - mosolyodott el
- Még egy közös dolog.
- Igen. Lássuk csak - gondolkodott - hova szeretnél eljutni?
- Hollywood, London, Paris - mondtam
- Úr Isten ! Én is.
- Komolyan? - lepődtem meg
- Igen! Minden álmom egyszer eljutni oda!
- Betty?
- Igen?
- Mit szólnál ha... mi..
- Barátnők lennénk? - mosolyogtam rá
- Igeen, vagyis.. szeretnéd?
- Természetesen, hiszen annyi közös van bennünk.
- Igaz. Leszünk legjobb barátnők örökre?
- Örökre! - öleltem meg.

* Visszatekintés vége * 

Nagyon régen volt, hiszen kicsik voltunk, de még mai napig sem tudom elfelejteni azokat a pillanatokat. Látom magam előtt, annyira hihetetlen, hogy még mindig itt van mellettem. Csodálatos. Nagyon félek. Nagyon félek attól, hogy egy napon őt is elveszítem. Nem bírnám ki. Nélküle nem vagyok önmagam. Segít és támogat ha bajban vagyok, még akkor is ha tudja, hogy ez nem helyes, de ő akkor is mindent megtesz, hogy mellettem legyen. Ha tudná mennyire féltem őt, ha tudná, mennyire fontos nekem...





- Betty! Már megint "Harry Styles" kedved van?
- Még mindig! - vigyorogtam
- De aranyos! - emelte fel a kezem
- Tudom, szerintem is. Egy órát kellett egy helyben maradnom, míg kész lett, de megérte. Szegény nőt kinoztam egy kicsit, mivel egyszer el is kentem..
- Nem csalódtam benned. - vágta rá
- Héé ! - durciztam
- Nekem " Zayn Style " kell ! 
- Legközelebb jössz velem ! 
- Igenis ! 





- Jó reggelt! Hogy vagy Mendy? - mosolyogtam 
Mendy is itt dolgozik, ő a kasszás. Nagyon szép lány, tizenkilenc éves és ő is imádja a One Direction - t. Épp úgy mint Alex és én. Hosszú szőke haja s zöld szeme gyönyörű. 
- Jó reggelt nektek is! Betty ma egy órával hamarabb haza engednek. A főnöknő nemrég szólt nekünk is.
- Rendben, köszönjük. Amúgy Mendy! 
- Igen? - fordult meg
- Nagyon tetszik a felsőd! 
- Köszönöm!
Mindig is ilyen voltam , ha tetszett valami, azt megmondtam. Viszont nem sokszor fordult olyan elő, hogy valakinek a ruháját dícsérjem, de ez nagyon szép volt. Pont illett hozzá. Tökéletes alakja tisztán látszott, hiszen testre tapadós volt. Egyszerűen gyönyörű.. 
- Alex! Már megint vigyorogsz! Kíváncsi vagyok mik járnak ilyenkor a fejedben. Várj! Inkább nem! -nevettem - Komolyan, a reggel is ugyanígy viselkedtél. Tényleg, mesélj csak nekem .
- Hát, az úgy volt, hogy... áh! Nem fontos. 
- Alex! - néztem rá komolyan
- Jó na. Emlékszel mikor beteg voltál és nem jöttél dolgozni? 
- Igen , meséld !
- Hát, akkor.. találkoztam egy sráccal, aki borszasztóan helyes volt. Beszélgettünk, természetesen miközben segítettem neki a megfelelő ruhát kiválasztani az édesanyja születésnapjára. Annyira aranyos volt. Fél órát töltöttünk együtt, miután el kellett búcsúznunk...
- Megcsókolt ? Megcsókolt? - pattogtam 
- Nem, te idióta ! Csak egy puszit nyomott az arcomra, majd számot cseréltünk
- Júj, gratulálok! Találkoztatok már? 
- Épp ez az, ma este randira hívott. - szomorodott el
- Mi van? Citromot ettél? 
- Nem csak.. 
- Nem akarsz vele randizni? Nem tetszik? - kérdezősködtem
- De! Épp ez az! Túl szép, hogy igaz legyen. Ő olyan más mint én. Azt sem tudom mit vegyek fel este.
- Mihez kezdenél te nélkülem ?! - öleltem meg
- Szóval segítesz? - nézett rám nagy szemeivel
- Természetesen. 
Munka után, gyorsan haza mentünk, majd egyenesen be Alex szobájába, szegény nagyon izgult. Mondjuk megértem , én sem tudnék ilyen helyzetben nyugodt maradni.

* Alex szemszöge * 

Annyira izgulok, ő annyira más. Félek, félek, hogy nem tetszem majd neki. Félek, hogy elrontok valamit, vagy ciki helyzetbe kerülök. Szerencsére Betty mint mindig segít nekem. 

- Betty !!! Segíts !!! Ez vagy ez? - mutogattam a ruháimra
- Talán ez. 

Hosszas órák után sikerült kiválasztani. Remélem tényleg jó választás. Remélem tetszeni fog neki. Már csak egy óra és itt lesz. Félek

* Betty szemszöge *

Alex gyönyörű. A ruhája, a haja, a sminkje. Igen, most egoista vagyok, de én egy zseni vagyok. Nagyon szerencsés az a fiú, de ha bármi rosszat mer tenni, vagy ő is összetöri Alex - et a saját kezemmel fogom megfolytani. 

- Betty ! Biztos jó vagyok így? - idegeskedett
- Te nem bízol bennem? Mondtam már, hogy " perfect " ! - pusziltam meg 
- Gyere, menjünk le. Nemsokára itt lesz. Addig is mesélj még egy kicsit róla.
Lementünk. Bekapcsoltuk a TV - t , és pont mint évekkel ezelőtt, a One Direction ment, mi pedig elkezdtünk ugrálni és ordítozni. Innen látszik, hogy mi sem változtunk.. 

- Még pár perc buba ! Hol a telefonod? 
- A fenébe ! Fent hagytam, várj. - futott fel a lépcsőn

Csengettek. Biztosan az a " titokzatos fiú " . Kinyitottam az ajtót, de amit láttam nagyon meglepett. Alex - nek tényleg van ízlése. Nagy szemekkel bámultam, azt hiszem kicsit túl feltűnően is..
- Khöm, bejöhetek? Alex? - kérdezte 
- Jaj, neharagudj. Betty vagyok, Alex legjobb barátnője - nyújtottam a kezem
- Patrick. - viszonozta
- Nem sokára jön, csak fent hagyta a telefonját .. - fordultam a lépcső felé 
- Rendben. - mosolygott
- Kérsz valamit inni? 
- Egy pohár vizet, köszönöm.

Alex nem siettete magát. Viszont Patrick és Alex biztosan össze fognak jönni. Tökéletesen illenek egymáshoz. De álmodni sem mertem volna, hogy Alex ilyen szerencsés lesz. Megérdemli őt. Mostmár minden csak Patrick - on múlik. 

- Jövök!!! - kiabálta Alex
- Ideje lenne - nevettem 

- Azta.. - nézett nagyot Patrick
- Tudom - vágtam rá - gyönyörű.
- Az . - mosolygott
- Alex jó szórakozást nektek ! Patrick, te pedig vigyázz rá ! Viszont ha bármi baja esik, velem gyűlik meg a bajod ! Rád uszítom Kevin - t ! Nagyon rosszul jársz ! Vigyáz mit csinálsz ! - mondtam komolyan
- Nyugi csak viccel! - puszilta meg Alex a "hercegét"
- Vagy nem ! - emelgettem a szemöldököm
- Jó, megértettem Betty - nevetett - vigyázok Alex -re és megígérem nem csinálok roszat ! 
- Na azért ! Vigyázzatok magatokra tubicáim. - integettem nekik ..

* Alex szemszöge *

Úgy érzem ez az este hosszú lesz...

2013. május 11., szombat

Prológus

  Nem is tudom hol kezdjem. Talán a legelején kéne !
A nevem Kádár Betty, tizennyolc éves vagyok. Magyarországon élek a szüleimmel. Van egy 14 éves hugom, gyönyörű. A neve Anita. A családom fantasztikus, nélkülük most nem lennék itt. Nem lennék az aki vagyok. Neki köszönhetjük, hogy elértük az álmainkat.
 Anita hét éve, én viszont tizenkét éve táncolok. Rengeteg versenyt megnyertünk már, így kezdődött az én történetem is.. AZ a verseny. Az a verseny, mely megváltoztatta az életem. Az a verseny, mely megváltoztatott engem. Az a verseny, mely rádöbbentett ki is az, aki a bajban is mellettem van, nem csak mikor valami kell. Az a személy, aki bebizonyította nekem, hogy a legrosszabb pillanataimban is mindig mellettem lesz. Akire mindig számíthatok. Csodálatos. Ő Lukács Alexandra, szintén tizennyolc. Imádnivaló. Tudni kell róla, hogy mint már említettem , megbízható személy. Viszont ha nem ismerném, azt hinném róla, hogy őrült, de mivel ismerem.. tudom, hogy az. 
 Ha vele vagyok, minden próblémámat megoldjuk. Mellette önmagam tudok lenni, mindent tud rólam. Mindent.. Nincs olyan amiről ne tudna, ez szerintem kölcsönös. Ő már családtag. Ő az én másodlagos húgom! 
 Az életem viszont bonyolultabb, mint ahogy valaha megálmodtam volna. A fiúk. A családom. A húgom. A tánc... és a legjobb barátnőm. Az életem fenekestől felfordult..